A zsarolás fogalmáról érthetően

A zsarolás fogalmáról érthetően

A zsarolás fogalmáról érthetően

A düh vagy az elkeseredettség olykor olyan tettek elkövetésére sarkall sokakat, aminek a következményeivel nincsenek tisztában, és csak akkor tudatosul bennük hogy bűncselekményt követtek el, amikor már megvádolták vele.

Ha zsarolás a vád Ön vagy egy hozzátartozója ellen, akkor tisztában kell lennie minden lehetséges súlyosbító és enyhítő körülménnyel, és természetesen a bűncselekmény fogalmával is, hiszen ennek a cselekedetnek akár letöltendő szabadságvesztés is lehet a következménye. A megszívlelendő tanács, amit egy védőügyvéd mondhat: mielőtt beismeri egy bűncselekmény elkövetését, konzultáljon egy ügyvéddel.

Ha még ez előtt egy elhibázott vallomást tesz, akkor azzal azt kockáztatja, hogy a bűncselekményének a megítélését súlyosbítja. Zsarolás akkor valósul meg, ha valaki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen, vagy eltűrjön.

A zsarolás büntethetőséghez az is kell, hogy vagyoni hátrányt okozzon a megzsarolt személynek, illetve hogy jogtalan haszonszerzési szándék álljon fenn az elkövető részéről. A Vidákovics Ügyvédi Iroda honlapján tájékozódhat a pontos fogalmakról. Fontos tudnia, hogy nincs két egyforma eset, a tájékozódás után a személyes konzultációt javasolják.

admin

Add your Biographical Info and they will appear here.