A szóróajándék tömegesen osztható

Jól logózható szóróajándék

Jól logózható szóróajándék

Minden cég számára fontos, hogy minél többen halljanak, tudjanak róla és természetesen, hogy minél többen felkeressék és üzletet kössenek. Ez a különféle marketingeszközök nélkül ma már nagyon nehéz. A figyelemfelhívás egyik eszköze a szóróajándék osztása.

Ezek olyan apróságok, amelyekből sok készül, azzal a céllal, hogy minél több embernek felhívják a figyelmét az adott cégre, illetve annak tevékenységére. Lehet, hogy a szóróajándékon elég egy logó, de lehet célszerűbb felírni az egész cégnevet, illetve a cég tevékenységével kapcsolatos valamilyen mottót, jelmondatot.

Ez természetesen nem egy kapásból eszünkbe jutó mondat, olykor sok munka van egy-egy ilyen mondat megalkotásában. Nagyobb cégeknél egy egész csapat dolgozik a jó jelmondaton. Mindenesetre a szóróajándék lényege, hogy tömegesen lehessen osztogatni.

Ezt nem az a bizonyos ajándék, amit sokáig őrizgetnek az emberek, mivel célja a figyelemfelkeltés. Idetartozhatnak azonban olyan apróságok is, mint a toll, hűtő mágnes, amelyek hasznosak, így nem landolnak gyorsan a kukában. 

admin

Add your Biographical Info and they will appear here.