A felni tisztítása

felniÁltalánosságban elmondhatjuk a felnik kapcsán, hogy minél alaposabban és szebben vannak kidolgozva, annál több időt és energiát kell a tisztításukra és ápolásukra fordítanunk. A szennyeződések többfélék lehetnek, s nem árt tisztában lenni azzal, hogy szinte minden szennyeződés típushoz más eljárással érdemes a felnit tisztítani. Természetesen, nem a sár számtalan fajtájáról beszélünk, hanem például a fékporról, amely pillanatok alatt képes ráégni a felnire! A felnik tisztítása ugyanakkor, nagyban függhet a kialakításuktól is. Egy hagyományos néhány küllővel ellátott felnit például, jóval gyorsabban és hatékonyabban tisztíthatunk, mint egy többküllős változatot. A tisztítás nehézsége tehát, összefüggésben állhat a küllők számával is. Ha a felni sok küllővel van ellátva, nagy eséllyel egyenként kell majd tisztítani, ugyanis még a mosók és a nagynyomású víz sem képes kellőképpen tisztára varázsolnia az ilyen felniket. Sok esetben kisebb kefével kell majd egyenként kitisztítanunk a bemélyedéseket, s ez bizony sok időt elvesz. Más lehetőségünk azonban nincs a problémásabb felnik tisztítása kapcsán. Itt tehát igaz a mondás, mely szerint a szépségért meg kell szenvedni! Ugyanakkor a polírozásról sem szabad megfeledkeznünk, mer a természeti tényezők azt is pillanatok alatt kikezdik. Ha polírozzuk a felnit, érdemes azonnal felvitetnünk egy lakkréteget is, amely a későbbiekben lehetővé teszi a felni védelmét. Ez leginkább azért fontos, mert így elkerülhetjük a későbbi polírozások költségeit! A felni tehát kényes dolog, de ha megfelelően van tisztítva, pillanatok alatt széppé varázsolja az autót!

admin

Add your Biographical Info and they will appear here.