Tuningolt autóknál a túlméretezett acélfelni a nyerő

Az acélfelni, a lemezfelni, az alufelni ugyanúgy kapós terméknek számít a piacon. Egy gépjármű biztonságos és megbízható irányíthatósága érdekében, mindig kiemelt szerep jut a futómű milyenségének. Amennyiben ott van probléma, az bizony kihat az egész autó működésére, ami nem véletlen, hiszen gyakorlatilag a felni és a gumi kombinációja a járgány egyetlen érintkezési pontja a talajjal. Tehát, lényegében minden ezen alkatrészek együttesén áll vagy bukik. Amennyiben Önnek is kiemelt helyen van a vezetés során a biztonság és a strapabíró jelleg, akkor a keréktárcsák közül az acélfelni lehet a befutó.

Miért kedvelik annyira az acélfelnit?

Előnyeként leginkább a robosztus kialakítása, az ereje és a tartóssága említhető meg. Ideális körülmények között, az acélfelni a futómű élettartamát és a gépkocsi teljesítményét is megnövelheti. Hátránya is van ennek a konstrukciónak, mégpedig maga a súlya, ami mondhatni jelentős. Mivel az acélfelni alapjában véve eléggé nehéz, összehasonlítva például egy alumínium kivitellel, hatással van a négykerekű fogyasztására is.

Méretes és erős: az acélfelni alapismérvei

Masszív kialakítása különösképpen előnyös a tuningolt verdák esetében, ahol sok múlik a külsőségeken és a járműszerkezet nagyfokú stabilitásán. Ha szeretné felturbózni a szeretett autóját, akkor ne riadjon vissza semmitől! Engedje el a szokványos előírásokat, ami az acélfelniket illeti! Az a menő, ha az acel felni kilóg a sárvédő alól. Jellemzően az extrém széles dimenziókat szokás választani, ám nem csupán az oldalirányú kiterjedés a mérvadó, hanem az átmérőnek is a lehető legnagyobbnak illik lennie, ami azt jelenti, hogy szinte koptatnia kell a sármentő felületét.

A túlzások miatt számolni kell további nemkívánatos tényekkel is. Például valószínűleg nehezebb lesz a tuninggép irányíthatósága, mindazonáltal az acélfelni figyelemfelkeltő hatása rendkívül kirívóvá teszi a kocsit. Ha pedig a feltűnés az egyik fő célkitűzése, ezért teljesen új köntösbe bújtatja a verdáját a szokatlan méretű felnikkel, akkor a kormányozhatóságot illető békát muszáj lenyelnie.

Mivel számoljon az anyagiakat illetően?

Bizony, az átalakítás mértékétől függően, jócskán bele kell nyúlnia a pénztárcájába. A minőségi acélfelni roppant tömör, külső szemmel nézve is nagyon egyben van. Az időtállóságnak azonban ára van. Az egyediséget busásan meg kell fizetni, cserébe viszont erre akár egyszeri beruházásként is tekinthet. Az elnyűhetetlen acélfelnik hosszú évekig ékesítheti a kedvelt kerekes gurulódobozát.

admin

Add your Biographical Info and they will appear here.