Minden évben sor kerül a téli gumi teszt elvégzésére

A megfelelő gumiabroncs beszerzését érdemes a nyári, illetve a téli gumi teszt eredményei alapján megválasztani, hiszen nagyon sok jelentős szempont alapján állítják fel a rangsort, hozzák meg a végső konklúziót a szakértők. Az év minden időszakában egyformán fontos a közlekedés biztonsága, ami nagymértékben függ a gépjárművek kifogástalan műszaki állapotától, amihez az autónak az úttesttel egyetlen fizikai kapcsolatát teremtő futómű is hozzátartozik. Amennyiben a téli, a nyári vagy éppen a négyévszakos gumi nem funkcionál megfelelően, az adott jármű sofőrje és utasai általános veszélynek vannak kitéve.

 

A híres német autóklub éves szinten két alkalommal végez minőségi vizsgálatot, mind a nyári, mind téli gumi teszt formájában. Az autós társadalomnak minden esetben érdemes figyelemmel kísérnie a változásokat, az újításokat, a jelenlegi trendeket a piacon. Arra is választ lehet kapni, hogy mely gyártók termékei a legmegbízhatóbbak. A legtöbb pontszámot elérők között a Bridgestone, Michelin, Dunlop, Hankook valamint Maxxis gyártmányok szerepelnek. Az autógumi teszt során száraz, nedves, havas és jeges úton egyaránt kísérleteznek, továbbá a zajszintet, komfortot, az üzemanyag fogyasztást és kopást is vizsgálják az autót tesztelő szakemberek. Ebből is látszik, hogy biztonsági, vezetési és gazdaságossági fenntarthatósági szempontokra van nagyobb súly fektetve.

Kinek milyen gumiabroncs javasolt?

Ez leginkább a gépjárművezető vezetési stílusától és az éves szintű megtett kilométerek számától függ, de további fontos tényező lehet az is, hogy milyen utakon vezeti a gépkocsit, illetve lakóhelye milyen éghajlaton van. Ha Ön hosszabb tutakat kénytelen megtenni és emiatt a kopásállóságot, meg a takarékos fogyasztást tartja leginkább fontosnak, akkor mindenképpen olyan abroncs mellett kell letennie a voksát, amelyik ezen mutatókat illetően kiválóan teljesített. Viszont, ha elsősorban a biztonságot helyezné előtérbe, akkor a befutó olyan lehet, ami a téli gumi teszten tapadásból jól vizsgázott, a különféle útkörülmények közepette is.

Az ADAC téligumi teszt az egyetlen forrás, ahonnan informálódhat?

Nem! Az ugyancsak német Auto Bild, illetve hazai fronton is lebonyolítanak évente téligumi tesztet. Általában azonos viszonyok mellett szokták tudományosan kipróbálni egyszerre a téli, a nyári és a négyévszakos típusokat. Nyilván, a téli gumi teszt a legelőkelőbb helyekre, a speciálisan hideg évszakra tervezett abroncsok kerülhetnek be, de igencsak érdekes a másféle szezonális modellek eredményei is. Az összértékelések alapján, az élbolyban még olyan márkákat is lehet találni egyes felméréseken, mint a Goodyear, a BFGoodrich, a Firestone vagy a Continental.

Miért előnyös a téli gumi tesztet elvégezni?

Ezen tesztek adatai alapján kaphat részletes tájékoztatást arról, hogy melyik gumiabroncs miben jó. Egy elismert, megbízható gyártónak is lehetnek elhibázott szériái, ugyanakkor a tapasztalatok mindaddig ismeretlenségbe burkolódzott márka terméke is teljesíthet kifogástalanul. A tények ismeretében pedig mindig igyekezzen annak fényében dönteni az új garnitúra vásárlását illetően, hogy melyiket tartja lényegesnek. Azonban elmondható, leginkább a magas összesített pontszámot elérő kivitelek ígérkezhetnek a legjobb döntésnek.

Tudja, mikor kell lecserélni a gumikat?

A téli gumi tesztet időben végzik el, még jóval a valós szezon megkezdése előtt. Egyes országok törvényrendeletekkel szabályozzák a pontos dátumokat, kötelezővé teszik a szezonális gumik használatát, viszont Magyarországon csak ajánlják. Az igazság az, hogy lényegében az időjárási viszonyok függvénye minden. Egy nyári abroncs már nem igazán alkalmas bizonyos hőmérsékleti szint alatt és a téli garnitúrákkal ugyanez a helyzet, csak éppen fordítva, mivel azok a melegben viselkednek abnormálisan. Azonban megállapítható, hogy a késő őszi és a tavasz kezdeti szakasza alkalmas erre.

Megbízhatóak a téli gumi teszt eredményei?

Nyugodtan támaszkodhat az ADAC téligumi teszten kapott értékekre és adatokra, de más ismert autós klubok, a témával foglalkozó szaklapok és folyóiratok szintén biztos forrásoknak számítanak. Teljes megbizonyosodás mellett böngészheti az általuk kiadatt információkat, mert azok tényleg sokatmondóak. Attól, hogy valamelyik modell nem a TOP 5-ben szerepel, még lehet remek választás a pénztárcájának vastagsága és az igényei szempontjából. Ne feledje, nem csupán a prémiumkategóriában találhat rá gyöngyszemekre! Könnyen lehet, hogy az olcsóbb változat ugyanúgy elnyeri a tetszését.

reka

Add your Biographical Info and they will appear here.