Hogyan válasszunk tökéletes autószervizt?

autószerviz

Autószerviz

Bármilyen fájdalmasan is hangzik, az igazság az, hogy a tapasztalatlan sofőröket könnyű behúzni a csőbe, ha a verdájuk szervizeltetéséről van szó. Természetesen ezzel nem azt állítjuk, hogy minden autószerviz egyformán a gépjárművezetők „lehúzására” menne, viszont valóban léteznek olyan óvatosságra intő jelek, amelyekre érdemes fokozott figyelmet szentelni a szerviz kiválasztása során ahhoz, hogy az eredmény, amit kapunk, valóban kielégítő legyen. Nos, általánosságban elmondható, hogy a vadonatúj autók ebből a szempontból is jobban járnak, mint a használt társaik, ugyanis az új járgányok esetében a garancia érvényességéig a márkaszervizek kötelesek ellátni azt, ha valamilyen probléma felmerülne.

Egyéb megoldás lehet a különféle autóklubbok és szerelőműhelyek meglátogatása, ami valóban olcsóbb, mint a sokszor csillagászati összegekkel operáló márkaszerviz, de, ahogy a mondás is tartja, olcsó húsnak sokszor a leve is híg. Ha azt tapasztaljuk, hogy a műhely, amibe beléptünk, koszos és rendetlen, érdemes elgondolkodni azon, hogy itt hagyjuk-e néhány napra szívünk féltett szerelmét, a már-már családtagnak számító autónkat. Az mindenképpen pozitív előjel, ha a szerviz felajánlja számunkra a csereautó lehetőségét a szerelés időtartamára.

A hibamegállapítás során ragaszkodjunk a jegyzőkönyvhöz! A mindkét fél által elfogadott és aláírt papír később jó hasznot fog hozni, ha esetleg a műhely alkalmazottai eltérnének a leírtaktól. Természetesen a dokumentum aláírása után kérjünk másolatot is, amivel bebizonyíthatjuk az igazunkat, ha szükség lenne rá. Mindenképpen okos gondolat az előzőleges árajánlat kérése az autószerviztől. Sajnos az igazság az, hogy nem ritka eset azoknak a tapasztalatlan sofőröknek a példája, akiknek jóhiszeműségükben nagyot koppant az álló a padlón, miután a farzsebükből előhúzott pénztárcával a kezükben arra került a sor, hogy kifizessék az aktuális javítási díjakat.

Fontos azt is tudni, hogy ha csak „kb” kerül meghatározásra a szóban forgó összeg, az autószerviz nem térhet el attól előzetes egyeztetés nélkül – maximum csak 15%-ban. Fix összeg esetén természetesen semmilyen eltérés nem tolerálható. Beszéljük meg a műhely üzemeltetőjével a munka határidejét is, lehetőleg ezt is írásban, nehogy az előzőleg megbeszélt napokból hetek, ne adj’ isten hónapok legyenek. A javítási folyamatok befejeztével ne hagyjuk el az autószervizt, amíg nem néztük át tüzetesen a járművünket és a kapott számlát is. Végül, de nem utolsó sorban jogunkban áll próbautat is kérni, amelynek során valóban kiderül, megoldódott-e a probléma, amivel annak idején bejelentkeztünk a választott szervizbe.

admin

Add your Biographical Info and they will appear here.